Az életem egy csődtömeg. Anya fogalmam sincs, hogy hol van, talán nem is érdeklem, a pasim dühös rám, persze van rá oka, de erről csak én tehetek, Madison már szóba sem áll velem, bulémiás vagyok,és a legjobb barátaim is itt hagytak. Miért történik velem ennyi probléma? Mi rosszat tettem, amiért a sors így lecsap rám? Amint az eső áztatta földet bámultam bolyongva a semmiben, neki mentem valakinek. E percben, ahogyan már hónapok óta, semmihez és senkihez sem volt kedvem.
-Mivan? Vak vagy? Hol hagytad a szemüveged? -mondtam ezt úgy, hogy rá sem néztem az illetőre, csak elhaladtam mellette. De ekkor váratlan dolog történt. Ez a személy megfogta a karom, így visszarántva maga elé.
-Talán segíthetek valamiben? Van valami baj? -érdeklődött felőlem, gondolom, amiért látta a könnyeim és a lefolyt szemfestékem az arcomon. Aztán lassan felemeltem a fejem. Ez nem lehet igaz. Ezt biztosan csak álmodom. Tényleg ő az? Én meg milyen undok voltam vele. Ahogyan az utolsó pár hónapban mindenkivel.
-Roxy? Hát te meg.. -kezdett el hebegni, majd erősen magához szorított. Valószínű, hogy először nem ismert fel. Hát igen, majdnem egy éve azért változott rajtam egy pár dolog. De rajta is. A haja kicsit hosszabb, magasabb, izmosabb talán, és irtó jó pasi lett. El sem hiszem, hogy ezt mondtam.
1 évvel ezelőtt...
Jézusom! Már 8 óra van! Ma van az egyik kedvenc együttesem koncertje. Az After Romeo. És hogy miért is tartozik a kedvenceim közé? Nos, talán mert a legjobb haverom tagja a bandának. Ő Jayk. Állítólag a gimi első osztálya óta belém van zúgva. De én fontosabbnak tartom a barátságot, és ha egyszer valami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Így hát, csak barátok maradtunk.
Azonnal fel kell kelnem a reggeli szendergésből. Még meg kell csinálni a hajam, ki kell találnom, mit is veszek fel végül, sminkelnem kell, és Madison-t is én "csinálom meg". Ne értsétek félre! :D Egyébként Madison a legjobb barátnőm, amióta csak az eszemet tudom.
Madison
-Kicsim, kész a reggelid! -hallottam lentről anya hangját.
-Megyek azonnal, csak adj 2 percet, kérlek! -kiabáltam, miközben kerestem a mamuszom, hogy lemehessek reggelizni.
Eltelt kb. 15 perc, mire megtaláltam a keresett tárgyat. Pedig ott volt végig a szemem előtt. Jól kezdődik a reggelem.
-Szia apa! Hogy-hogy még nem mentél be dolgozni? És mi ez a bús-komor fej? -ilyenkor már rég nincs itthon. Egyébként apa munkája az, hogy zenei bandákat menedzseljen. Igazából nem annyira érdekelt eddig a dolog, mivel nem valami nagy szám zenészekkel dolgozott. Tudom, hogy ez suttyóság tőlem, dehát ha egyszer nem lehet mindenkiből szupersztár, az nem az én hibám.
-Feloszlott a banda..tudod, akiket eddig menedzseltem. És én vetettem nekik véget. -mondta könyökét támasztva az asztalon, s a fejéből kifelé nézve.
-De ezt te is gondolhattad volna, hogy ezek a kis pattogó bolhák.. -így hívtam őket, mert állandóan, amikor bementem a stúdióba apához, csak ugráltak. Gondolom ennyi volt a koreográfiájuk.
-Ne hívd így őket! -szakított félbe.
-Akkor ezek a FIÚK..nem voltak elég összetartók. Nem becsülték meg azt, amijük van. Ha a bandával foglalkoztak volna, nem pedig más szórakozási lehetőségekkel, akkor semmi gáz nem lett volna. Nem a te hibád. Úgy gondolom, jól döntöttél. Azért Kendall-t sajnálom, mert ő tényleg oda tette magát, és rajta tényleg látszott, hogy érdekli a zene.
-Igen, ő biztosan viszi még valamire a zenei életben, de nem hiszem, hogy ebben a bandában fog az álma megvalósulni. -egy fél évet dolgozott úgy nagyjából apa a srácokkal. Azt hiszem a nevük, Big Time Rush lett végül.
-És ezután mit fogsz kezdeni? -ettem bele a müzlis tálamba, amit anya mosolyogva rakott elém.
-Fogalmam sincs. Találnom kell egy új bandát. Egy ütős bandát. Keményebbre fogom venni a formát, talán így lehet egy kis fegyelmet nevelni ezekbe a mai suhancokba.
-Drágám, ezt úgy mondtad, mintha te nem lettél volna fiatal. -mosolygott apára anya, miközben a tányérokat törölgette. Erre a mondatra apa csak sóhajtott egyet és elmosolyodott.
-És Jayk ma koncertezik a bandával? -érdeklődött apa felőle.
-Igen, nemsoká megyek is Madison-hoz. Arra gondoltunk, hogy kisminkeljük egymást meg ilyenek..tudod csajos dolgok..csak csajok..-próbáltam kicsit terelni a témát Jayk-ről, mert apa örökösen össze akar vele hozni. És ez most sem maradhatott ki.
-Nagyon rendes fiú ez a Jayk. Olyan régóta udvarol neked. Miért nem vallod már be végre te is, hogy szereted? Ő az egyetlen fiú, akinek nem tenném rendbe a fogsorát, ha meglátnám, ahogy megölel téged. -fogalmam sincs, mit tud ez a srác, hogy így meglágyította apát. Lehet tudatosan tette.
-Értsd meg kérlek, hogy csak barátok vagyunk és ennél soha sem lesz több köztünk! -emeltem feljebb egy kicsit a hangom, mert igazából már elegem van ebből a dologból. Már lassan a csapból is ez folyik. "Járj Jayk-el!" Ezt hallom Jayk-től, ezt hallom apától, ezt hallom anyától. Komolyan, nem dönthetnék én a saját életemről?! Miért ilyen nehéz ezt felfogniuk?!
-Na jó, azt hiszem, nekem mennem kell. Várnak a papírmunkák. -eszmélt fel apa. Hurrá. Azzal el is loholt otthonról.
-Ne vedd a szívedre kincsem, csak szeretné biztonságban tudni a lányát egy rendes fiú mellett. Én megértelek és tiszteletben tartom a döntésed. -próbált anya mosollyal az arcán megnyugtatni. Valamiért mindig tudja, mit kell mondania. Persze, hiszen ő anya. Nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam és megajándékoztam egy nagy öleléssel.
Nem sokkal később átmentem Madisonhoz és nagy készülődésbe kezdtünk. Így tartott ez egészen délután 5 óráig, ugyanis abba kellett hagynunk a cicomázást, mert ideje volt elindulni. Még a koncert előtt, a helyszínen találkoztunk a fiúkkal és bíztattuk őket. Minden fellépésükre eljövünk. Jó haverjaink lettek ők is, mint ahogyan Jayk.
A koncertről kb. este fél 10 fele értem haza, fáradtan. A konyhában apa ült az asztalnál, vele szemben pedig egy olyan vele egykorú férfi és egy nő. Pezsgőztek. Kedves embereknek tűntek.
-Szia kicsim, gyere kérlek! Be szeretném mutatni neked Stormie-t és Mark-ot. -biccentett feléjük apa.
-Stormie, Mark, ő itt a lányom, Roxy.
-Örvendek. -fogtam velük kezet, de Stormie még magához is húzott és megölelt. Nagyon közvetlennek tűnik.
-Képzeld, Roxy, már meg is találtam az új bandámat. Meghallgattam ma egy feldolgozást tőlük és egyszerűen belém fagyott a szó. Igazi profik. -bólogatott elismerően és nézett az újonnan megismert emberekre.
-Biztos vagyok benne, hogy jó kezekben lesznek a gyermekeink. -osztotta meg gondolatát Mark.
-Ennek nagyon örülök. -szólaltam meg végre, mert eddig nem jutottam szóhoz, ezek itt annyira fel vannak turbózva. Főleg apa. Be nem áll a szája. De hol van anya? Még mindig dolgozna? Anya egy cégnél dolgozik, ő a vállalatvezető. Elég ingatag a munkaidő rendszere. Előfordul, hogy később ér haza, mint általában, de ennyire nem későn.
-Holnap bemutatlak a srácoknak, rendben? -nézett rám apa, miközben én csak gyorsan válaszoltam, amint kapcsoltam, hogy engem kérdezett.
-Ja..persze..Okés. -apának fel sem tűnik, hogy hol van anya?
-Valami baj van, Roxy? -komolyodott meg, amint észrevette, hogy mélyen elgondolkoztam.
-Csak azon töprengtem, hogy anyának már nem itthon kellene lennie? -erre ránézett az órájára.
-Lám, hogy elszaladt az idő. Tényleg haza kellett volna már jönnie. Felhívom azonnal. -már tárcsázta is a számot. Ahogy elnéztem apa arcát, nem kapott jó híreket.
-Apa, mi az? Mondd már! -sürgettem őt.
-A céget hívtam és azt mondták, hogy anyád már fél 6-kor elindult haza. -nézett maga elé ijedten.
-Dehát már 10 óra van! -kezdtem pánikba esni.
-Nyugalom, csak felhívom a saját telefonján. -már pötyögte is anya telefonszámát. Azonban most sem járt sikerrel, a számot nem lehetett elérni.
-Azt hiszem, ebben az esetben, ideje a rendőrséghez fordulni. -jött mögém Stormie és kezdte el simogatni a hátam, miután lassan lerogytam egy székre. Apa csak a fejét fogta, miközben a rendőrséggel telefonált.
Vajon hova tűnhetett anya? Mi lehet vele? Másnap hiába vártuk, hogy betoppanjon az ajtón, nem tette. Teljesen elment az életkedvem mindentől. Apa próbálja azt mutatni, hogy nem fél és minden rendben van, de nem tudja, hogy minden este látom sírni a konyhában. A bandához sem ment be a stúdióba, így én sem találkozhattam addig velük. Azt hiszem két héttel később már kezdtük elfogadni, hogy anya nem fog belépni az ajtón. Persze a remény hal meg utoljára. Addig is Jayk minden nap meglátogatott, ami nagyon kedves volt tőle. Minden időmet vele töltöttem szinte azóta. Viszont Madisonnal nem tudom mi történt, mert mióta anya eltűnt, azóta átjött még az elején egy párszor, de már vagy 1 hete még csak fel sem hívott. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Elmentem hozzájuk, de sosem volt otthon. Így csak Jayk volt mellettem. Azt hiszem, míg vele vagyok, addig elfelejtem a gondjaim. Eltereli a gondolataim a problémáimról. De amint hazamegy és ott hagy engem egyedül, újra elkezdek agyalni. Azon az egy dolgon, hogy Miért?? Miért nincs itt az anyám?! Visszatérve apa bandájára, két héttel később a tragédia után végre találkoztunk velük. Hangulatunk nem sok volt, de a munka az munka. És nekem kötelességem most apát mindenben támogatni, így segíteni szeretnék neki mindenben, hogy érezze, számíthat rám.
-Sziasztok srácok! Ő itt a lányom, Roxy. -köszönt apa enyhe mosollyal, de mégis szomorú tekintettel a fiúknak.
-Helló. Nagyon sajnáljuk, ami történt. -veregette meg a vállát apának a magas, barna hajú fiú.
-Szia, én Rydel vagyok, a barátaimnak csak Delly. -mosolygott rám egy szőke lány, s fogott velem kezet, még meg is ölelt. Nahát, le sem tagadhatná, hogy Stormie az anyukája. Na jó...megint eszembe jutott anya. Ezt nem hiszem el, hogy mindenhol csak őt látom, őt hallom.
-Szia, Roxy. -fogtam vele én is kezet, s színleltem mosolyt az arcomon, nehogy leromboljam a vidámságot. Bár nagyon megértőek voltak, nem voltak illetlenek.
-Szia, Ellington Ratliff. De mindenki csak Ratliffnek szólít. Ja és én vagyok az egyedüli, aki nem a testvére ezeknek a marháknak, hanem a legjobb barátjuk vagyok.
-Szia, Roxy vagyok. És köszi, hogy megosztottad velem. -kezdtem el végre őszintén mosolyogni, mire a többiek is elkuncogták magukat.
-Szia, Rocky.
-Szia, Roxy.
-Szia, én Riker vagyok.
-Szia, Roxy.
-Szia, Ross.
-Roxy. Áhh, belőletek kettő van. -zavarodottan néztem a két szőke fiúra és a hangulatot is oldani akartam, hogy ne legyenek ennyire feszélyezve a velünk történtek miatt. Erre ők csak elnevették magukat.
A bemutatkozás után, megnéztük azt is, mit tudnak ezek a gyerekek. És hát, mit ne mondjak, igaza volt apának. Le vagyok nyűgözve. Tényleg elég profinak tűnnek. Bár van még mit tanulniuk, de kezdetnek jó. Miután leadták a számot, este 9-kor még a stúdióban beszélgettünk és jókat nevettünk. Baromi viccesek. Még apa is egészen feloldódott. Rengeteget beszélgettem Dellyvel és Rossal. Valamiért velük mindenről lehet beszélni. Beszéltünk anyáról, a pasikról, meg mindenről. Igen, Rossal is a megbeszéltem a pasis dolgaimat. Elég vicces így visszagondolva. De mintha a legjobb barátnőmmel beszéltem volna. Annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy teljesen megfeledkeztem Jaykről. Találkoznunk kellett volna, de mikor hazaértem, bocsánatot kértem tőle telón, és elmeséltem neki mindent arról a napról. Kicsit, mintha féltékeny lett volna.
Egyébként azóta is rengeteg időt töltöttem Jayk-el és úgy négy hónap után, eldöntöttük, hogy egy pár leszünk. Persze azóta Ross nagyon jó barátom lett, Delly pedig a legjobb barátnőm. Madisonnal azóta sem beszéltem. Nem tudom, mi üthetett belé. Amúgy Jayk nagyon féltékeny Rossra. Ezerszer próbáltam vele megértetni, hogy Ross olyan, mint a legjobb barátnőm, csak pasiba. De, ha véletlen rajtakapott, hogy Ross megölelt, mert éppen nem voltam jó passzban, egyből felment nála a pumpa és hát nem volt valami kedves vele. Ezért is van az, hogy soha sem lehetek egy helyen a pasimmal és a legjobb barátommal. És ha ez nem lenne elég, Riker tudja, milyen Jayk ezért, mindig bevág egy olyasmi szöveget előtte, hogy pl. "Hol van a másik pasid?" vagy, hogy "Jayk! Ma te vagy a napos?" Ilyenkor az őrületbe kerget Rik és aztán magyarázkodhatok Jayknek. De ettől független nagyon szeretem Rikert és a többieket. Még a bandájuk nevét is én találtam ki. R5. Mivel mindenkinek 'R' betűvel kezdődik a neve, ezért esett a választás erre.
Azonban nem volt mindig ilyen felhőtlen minden. Egy nap Mark bejelentette, hogy el kell menniük, egy üzlet miatt, ami halaszthatatlan. Így a srácok is kénytelenek voltak elköltözni velük. Ez volt anya után, életem második mély pontja. És ezután minden csak rosszabb lett. Már kezdtem lábra állni, de újra összetörtem belül, apa megint magába zuhant, hisz a munkája újra sikertelen és ráadásul megkedvelte Lynch-éket. Jayk-el is elég monoton voltam, amiből már kezdett elege lenni. Sokat veszekedtünk.
Aztán, mikor úgy éreztem, már senkim sem maradt, sírva felhívtam Madisont, aki 5 hónap után felvette a telefont.
Megbeszéltem vele, hogy találkozunk. Az a találkozás sem tett jót a lelkemnek. Madison elmondta, hogy miért is haragszik rám. Az ok az volt, hogy ő még 1 éve elmondta nekem, hogy beleesett Jayk-be, én meg mit sem foglalkozva a ténnyel, még mikor nem is jártunk, akkor is úgy viselkedtem vele, mintha járnánk és ez valójában be is következett. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy ezt elfelejtettem? Csak magammal foglalkoztam az anyával történtek után. Most emiatt elvesztettem az egyik legjobb barátnőmet. Ezután felhívtam Jayk-et és közöltem vele, hogy ez nem mehet így tovább kettőnk között, de azt nem mondtam el, hogy miért, így azt hitte, hogy Ross miatt vagyok ilyen. Most ő is gyűlöl. Egy év után sem hagyta el a szám egy mosoly sem, apának pedig nem megy a meló. Nincs egy barátom sem jelenleg, úgy érzem ez a sok érzés fájdalom egyszer kirobban belőlem.
Egy pár hónapja annyira magam alá kerültem, hogy fájdalmamban elkezdtem szó szerint zabálni, és mikor végeztem, szaladtam a mosdóba, hogy eltávolítsam a szervezetemből azt a sok "mérget".
Amikor apa erre rájött, elvitt egy dokihoz, aki bulémiát diagnosztizált nálam. De hogyan is gyógyulhatnék ki ebből a betegségből, ha senki sem áll mellettem? Romba dőlt az életem. Az sem érdekel, ha belehalok a zabálásba, csak legyen már vége a szenvedéseimnek!
Egy esős nap úgy döntöttem kibújok a házból, hátha nem lesznek öngyilkosságra hajlamos gondolataim. Néha komolyan megfordult a fejemben. Csak sétáltam az esőben, miközben könnyek tömege hullott a szememből. Úticélom nem volt, csak flangáltam össze-vissza. De ekkor jött valami, ami újra fényt hozott az életembe. Azaz valaki.
Ennyi lenne az 1.rész. Kérlek benneteket, ha tetszik nektek, akkor kommenteljetek, mert tényleg fontos, hogy tudjam, érdekel-e valakit ez a sztori, mivel eléggé le vagyok maradva a blogjaimmal, és feleslegesen nem tölteném akkor ezzel a harmadikkal is az időt. Addig is, köszönöm, aki időt szánt rá, hogy elolvassal az 1. fejezetet. :P Puszi :*
Nekem nagyon tetszik!
VálaszTörlés